ELŐSZÓ:

Legutolsó könyvem – a S z e r e t e l, melyben gyermekkori barátnőm rákkal történő küzdelmének utolsó két évét naplószerűen követem, s amellyel egyfajta példát mutatok a méltósággal történő elmúlásra – kissé beskatulyázott. Könyvbemutatóimat a rendezők többnyire a nyugdíjas korú hallgatóságra szervezik és nemcsak azért, mert ők a „ráérő csoport.” Ez szembe megy eredeti szándékommal, hiszen a téma legalább annyira szól az itt maradóknak – a fiataloknak– mint, akik biológiailag közelebb állnak vagy netán érintettek e kérdésben. Fő mondanivalóm a S z e r e t e l-lel az, hogy úgy próbáljuk elfogadni az elmúlást, –ezt a manapság tabunak számító témát–, hogy közben segítsük a távozót ahhoz, hogy életét a halála pillanatáig emberhez méltóan élhesse. Ez valamennyi oldalról kölcsönösséget feltételez. De ha már ez van, és mivel köszönettel és nem kritikával van jogom elfogadni szervezőim figyelmét, úgy gondoltam, hogy megragadva az alkalmat, célközönségemnek megpróbálok mást is nyújtani, nemcsak a befejezést.

Bár az az ajtó mindannyiunk előtt akarva akaratlanul törvényszerűen – és remélhetően nem örvényszerűen – egyszer kinyílik, az ajtónyitásig próbáljuk humorosan felfogni a dolgokat. Azt, hogy az élet rendje szerint mi is megöregszünk.

És tőlünk telhetően próbáljuk ezt az életszakaszt úgy ki és megnyújtani, hogy közben ráncosodó bőrünkben egyszerűen csak érezzük jól magunkat...

E fenti gondolatoktól vezérelve elhatároztam, összeállítok egy – a nálam is aktuális NYUGI korról szóló – könyvet, ami olykor bizony NYÖGI és nemcsak KOR, hanem KÓR. Ez nem igényel tőlem különösebb erőfeszítést, mert a több mint negyedévszázados főszerkesztőségem alatt, amit orvosi, egészségügyi szaklapokkal töltöttem, valamilyen tudatalatti okból mappába gyűjtöttem az e korra jellemző infókat